L.J. Wesley
L.J. Wesleyszerző

„Sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyire hivatalosan írjak magamról, aztán úgy döntöttem, hogy csinálom úgy, ahogy éppen jön.

L. J. Wesley vagyok, legalábbis amikor a könyveimet írom. Van rendes, magyar nevem is, nem is nehéz megtudni, de azt most inkább hagyjuk. 36. évemet taposom… vagyis nem, a 26-ot. A 30. után visszafordítottam, úgyhogy most 25-30 között megy a ping-pong. 

Nem írok túl régóta. Még általános iskolás koromban (jó, az régen volt), elkezdtem verseket írni, sőt, amikor ötödikes voltam, különdíjat nyertem egy országos versenyen. Ahogy kikerültem az általános iskola falai közül,  úgy maradtak abba a versek… majdnem teljesen. 16 év alatt írtam nagyjából 10 új verset, ezt semmiképpen nem mondanám nagy teljesítménynek.

2016 augusztusában viszont, minden megváltozott. Egy ismerősömmel, aki írónak készült, sokat beszélgettünk írásról, tudta is, hogy korábban írtam verseket. Ő hívta fel a figyelmem egy kortárs online novella pályázatra. Eleinte nem is törődtem vele, hisz’ nem vagyok író, még csak költő sem. Aztán elolvastam a kiírást. Volt ötletem rá, így megírtam és beküldtem. Ez volt az első Afférok novellám. Helyezést ugyan nem ért el, de kaptam pár jó kritikát, így úgy döntöttem, hogy még írok pár ilyet. Szeptember végére az Afférok parkolópályára került, ugyanis ekkor álltam neki, az Egy űrállomás-takarító naplója című könyvemnek. A többi pedig már történelem.”

L. J. Wesley könyvei