Leda D'Rasi
Leda D'Rasiszerző

“A nevem Leda D’Rasi. Igaz ugyan, hogy a személyi okmányaimban nem ez a név szerepel születési  névként, de a lelkem egy jókora darabja már csak és kizárólag ezen a néven hajlandó megnevezni önmagát. Mert ez is én vagyok. Egyébként semmi bajom a valódi nevemmel, gyönyörű és különleges az is. Sőt, azt kell mondjam annyira szeretem, hogy az írói álnevem is 100%-ban az “eredeti” nevemből fakadt. Én magam találtam ki, és egy kis átalakítással született meg. Szeretem és magaménak érzem mind a kettőt.

Egyébként 33 éves vagyok, tehát jócskán túl vagyok már azon a koron amikor lufikat kerget az ember lánya, rózsaszín ködben látja a világot, és hangos sóhajtások közepette százszor karcolja a naplójába egy fiú nevét. És – elvileg- túl vagyok már azon a koron is, amikor az ember el szokta dönteni, mit is szeretne kezdeni az életével. Mert mások ilyen idős korukra nemcsak hogy tudják,  “mik lesznek ha nagyok lesznek”, de nagyrészt már meg is valósították az elképzelésüket. Hát én nem. Természetesen én is túl vagyok jó néhány próbálkozáson, de ami azt illeti, az én út keresésem a gimnázium óta is tart. Szerencsés vagyok, mert sok mindenre lehetőségem volt. Tanulhattam, utazhattam, kipróbálhattam ami érdekelt. Mindezek mellett jó munkahelyem is van, mégis sokszor éreztem úgy, hogy kellene még valami. Hogy valami hiányzik. Csak azt nem tudtam mi az.

És hogy hogy jött a képbe az írás? Ezen a ponton jó volna azt mondani, hogy már az iskolában is jó voltam fogalmazások terén, aztán végeláthatatlan felsorolásba kezdeni, amellyel a hosszú évek alatt papírra vetett próbálkozásaimat venném számba, az igazság azonban az, hogy az írás alig több mint másfél éve keveredett az életembe. És akkor sem tudatosan. Nem egy villámcsapás volt, ami megmutatta mit kell tennem, és nem is egy jól megfontolt terv alapján ültem a gép elé, hogy na tessék, írónak lenni jó, akkor író leszek.
Az írást valami egészen más motiválta bennem. Öngyógyításnak indult. Nem tudom mások hogy kezdik, nekik hogy jön az isteni szikra, de nekem a végső kísérlet volt egy sor fájdalmas esemény feldolgozására. Leültem hát kiírni magamból, hátha segít. Aztán a kísérlet valami sokkal nagyobb dologgá nőtte ki magát. Ma pedig már túlzás nélkül állíthatom, hogy az írás az életem egyik alappillérévé vált. Mindennapi örömforrás ami energiával tölt fel, szórakoztat, megnyugtat.

Tudom az írással eddig eltöltött időm nem minősül valami nagy alkotói múltnak, viszont annál tartalmasabb amilyen aprócska. Ez idő alatt egy könyv teljesen elkészült, várhatóan 2016. áprilisában kerül kiadásra. És nem titok, hogy eszemben sincs itt megállni. Szeretem a kihívásokat, így első nekigyűrkőzésre nem is elégedtem meg egy könyv ötletével. Első regényem, a Boszorkánydinasztia – Utolsó kívánság, egy négy részes sorozat első kötete. Jelenleg a második könyv kéziratán dolgozom, és terveim szerint a negyedik résszel is kész leszek két éven belül.
Nagy tervek ezek, de én már csak ilyen vagyok. Az én véleményem az, ha már álmodunk, akkor álmodjunk nagyot.

Történeteimben két nagy kedvencemet, a fantasy-t és a romantikát egyesítem egy általam kitalált világban. Gyerekkorom óta rendkívüli módon érdekelnek a különböző kultúrák mitológiai alakjai, a régi mondák szörnyei, így adta magát az ötlet, hogy ilyen lényeket keltsek életre a műveimben, csak modern formában. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy jön ehhez a romantika, hiszen ez a kettő meglehetősen távol áll egymástól, de szerintem éppen ez a kettősség teszi igazán érdekessé a dolgokat. Egy örök életű lénynél derül ki igazán, hogy valóban örök-e a szerelem.

Írásaimmal a célom, hogy tartalmas időtöltést nyújtsak az olvasóknak. Mert egy jó könyv millió módon tud hatni. Ha kell megnyugtat, ha kell izgalmat ad. Unalmat űz, megnevettet, romantikus vágyakkal tölt meg. Kikapcsol és felpezsdít. És én azt szeretném, ha az én könyvem is ilyen hatással lenne arra, aki olvassa. Szeretném, ha mások számára ugyanúgy segítő terápia volna az olvasása, ahogy nekem a megírása volt az.
Számomra az írás, és a könyvkiadás világa még csak most kezd igazán kinyílni. De reményeim szerint mindez nemcsak a jelen, de a jövő is egyben. Mert ma már csak így tudom elképzelni az elkövetkezendő éveimet. A gép előtt ülve, írással töltve.”

Leda D’Rasi könyvei